Kis magyar valóság a nagyvilágban

A következő történet valós eseményeken alapul.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy maréknyi összeverbuválódott turulmadár, kik világot szerettek volna látni. El is határozták, hogy elrepülnek meglátogatni kondor barátaikat Dél-Amerikába, az inkák földjére. Útközben egymást egyre jobban kezdték megismerni, elfogadni, összerázódni és megbarátkozni. Négy-öt napja rótták már útjukat hegyek s völgyek közt, mikor nagy véletlen folytán a végzet láthatatlan és kifürkészhetetlen szálai a kondorok helyett egy újabb turulmadárkával terelték őket egy irányba. Az új jövevény egy fiatal tojó volt, akit hazájától egyébként is messze sodort a sors, és a kondorföld felfedezésének magányosan vágott neki.

A madárraj pár hímtagja barátsággal, érdeklődéssel fogadta a kósza röptű tollast, és segítségére igyekezett az átmeneti fészek keresésében, míg mások érdektelenül, vagy kisebb érdeklődéssel fogadták fajtársukat. A kis tojó barátságos, közvetlen és kedves volt, úgy tűnt, örül annak, hogy hazájából érkező madarakra lelt, és örömmel fogadta azok segítségét is. Az estét a rajjal, a következő napot pedig annak vezérhímével töltötte, és úgy tűnt, gyorsan megtalálták a közös hangot. Kiderült, hogy a maréknyi magyar madárka és a magányos kósza tervezett röpte egy nap eltéréssel ugyan, de egybeesett, így a lehetőséget felfedezve a banda két gyorsan barátkozó, közvetlen, érdeklődő és segítőkész tagja felvetette az ötletet, hogy három napra fogadják be a csapatba. Úgy vélték korrektnek, ha a kompánia valamennyi tagjának a véleményét erről egyesével és személyesen kikérik. Az elöl repülő felvezető vezetőt csak azt követően tájékoztatták, és kérték hozzájárulását, miután egyetlen egyed sem emelt kifogást a rövid csatlakozás ellen. Ezt követően még az otthoni repülésirányítók hallgatólagos beleegyezésére is szükség volt, hogy az eredeti terv tarthatóságát és a csapat tagjainak érdekeit sérelem ne érje. A jó hírt ezután már galambpostával csicseregték el az időközben a csapattól eltávolodó ifjú turulinának.

A galambok gyorsan vitték a hírt, és így az egyedül utazgató csibe estére bevárta a délre tartó vándorokat, és örömmel csatlakozott hozzájuk. Az ifjú kakasok örültek, mert az életrevaló, vidám, korukbeli madárkával jókat csiripeltek, és boldogok voltak, hogy talán segítségére is lehetnek.

Másnap azonban kiderült, külön utat szánt a sors nekik. Napközben még együtt repkedett a rajjal a pajkos, mindeközben azonban már a raj egy páratlan tojója áskálódni kezdett csendben ellene. A rivális megjelenését nehezen viselő egyed szította, fúrta az életvidám madárkát, nehezen, de inkább nem tudta elfogadni a tényt, hogy a raj hímjei mással múlatják az időt. Irigység, féltékenység és rosszindulat által vezérelve keltette rossz hírét, és zárkózott el megismerése elől. Csőrét trágár és éles dallamok is elhagyták, úgy énekelte el bánatát a többieknek. Estére az elsőröptű hímet megkereste, és hosszas, mondvacsinált panaszáradattal halmozta el. Mivel a vezérhímnek a madárraj útját kellett szem előtt tartania, nagy dilemmába került. Egyrészt biztosította a kezdeményezőket és az új szárnyast a csatlakozás lehetőségéről, másrészt figyelembe kellett vennie a szavát megszegő károgó tojó akaratát is. Összegyűlt hát az érintettekkel, akik egyöntetűen azt a döntést hozták, hogy a kellemetlenségek elkerülésének érdekében a kismadár nem tarthat tovább fajtársaival. Másnap, még a banda ébredése előtt szárnyaszegetten kirepült a fészekből, hogy új, barátságosabb útitársakra leljen.

A raj reggel megtörve, bánatosan, viszályok közt folytatta az útját. Az összhang többé akkor sem volt a régi, ha az utazás hátralévő része békében és a többi szárnyassal barátságban telt.

Sok tanulság van ebben a mesében, de a legfájdalmasabbnak azt tartom, hogy ismét bizonyosságot nyert, hogy magyar magyarnak mindenütt és mindenkor farkasa. Engem ez borzasztóan elszomorít.

Írásomra egy útitársamtól kaptam (eddig) választ. Úgy tartom korrektnek, ha az ő véleményét (és levelezésünket) is megjelentetem a hozzájárulásával.

---

Kedves Koppány !
Nagyon sajnálom , hogy a 3 hetes együttlétünkből, a szebbnél szebb tájakból  csak ez maradt Neked
többi honfitársam nevében kikérem magamnak az általánosítást
de lássuk csak mi is történt
elindult egy kis csapat különböző korú s nemű
viszonylag hamar ment az összeszokás bár volt a csapatban két fiatal (ilyenek a fiatalok?!)nkább egymással voltak elfoglalva ezzel nem is volt semmi baj míg fel nem tünt  az ifjú hölgy aki felkavarta az állóvizet
Tudod engem úgy neveltek s ezt várom el mástól is ha én érkezek valahova akkor köszönök bemutatkozom
lehet hogy ez a fiataloknál nem divat (ilyenek a fiatalok?!) ez valahogy elmaradt másnap a két fiatal"leereszkedett " hozzánk öregekhez hogy szavazzunk(ki nem állhatom ha valaki érdekből közeledik)(ilyenek a fiatalok?!)
Én a Zsoltnak aki engem kérdezett azt válaszoltam hogy engem nem zavar de nem etikus a csatlakozás
Mellesleg én nekem a nagy álmom a Machu volt amit ezzel a közjátékkal valamint azzal hogy Gábor egy napra elfelejtette a csoportját kicsit be mocskolodott
Sokkal korrektebb lett volna ha a a leanyzó (lobbisták helyett )odaáll s azt mondja hogy xy vagyok szeretnék veletek menni, irodával meg van beszélve ,
nagyon szomorú hogy miután a Gáborral megbeszéltük s mondtuk hogy nem érdemes erre szót vesztegetni akkor ennyi idő után Te előjössz ország világnak ezzel a bloggal(ilyenek a magyarok!) s csúnyán személyeskedsz(ilyenek  a fiatalok ?vagy a magyarok?)
Lehet hogy a korom miatt de nálunk nem divat a szennyest kiteregetni ,hanem megoldani családon belül,vagy jelen esetben csapaton belül
csak mellékesen kérdezni a három magyar fiuért akik szintén  egy utat jártak velünk miért nem lobbiztatok
vagy egy korombeli hölgy miatt is ekkora energiát fordítottatok volna az összetartozás jegyében
mellesleg mi mindenféle hátsó szándék nélkül osztottuk meg akár ételünket italunkat  gyógyszerünket (mert ilyenek a magyarok!!!!!!!!!!!)
sajnálom hogy ez nálatok nem igy csengett le,azt még jobban ez így kicsit megkeseríti az út végét

üdv XY

---

Kedves XY!

Az út során nagyon szívesen vettem volna, ha ezt megbeszéljük, nem is álltam ennek útjába. Ha még mindig azt gondolod, hogy ezt érdemes megbeszélni, állok elébe, de nem tartom alkalmasnak erre a listát, mert olyanok is kénytelenek olvasni, akik nem érintettek, vagy nem érdekeltek.
Sajnálom, ha személyeskedésnek vetted a cikkem, mert feltett szándékomban állt, hogy egyetlen személy se legyen azonosítható, ami abból is látszik, hogy egyrészt az egész blogon nem szerepel sem név, sem fénykép a résztvevőkről (csak Gábort említem meg név szerint, aki ehhez hozzá is járult). Éppen ezért egyetlen személy sem azonosítható be, de azért, hogy a cikk még inkább általános legyen, ne pedig konkrét, mesébe öntöttem a történetet. Mivel én erről Veled egyetlen ízben sem beszéltem, engem nem bántottál meg, nem is volt bennem tüske Veled/Veletek szemben. Azt gondolom, hogy nem is viselkedtem az eset után másképp Veletek, mint azelőtt. Éppen ezért a cikk említést sem tesz másról, csak egyetlen emberről, akivel én beszéltem, aki az én véleményem szerint tisztességtelenül járt el. Hogy mi miről beszéltünk, nem kívánom kiteregetni, de én a leírtak szerint éltem meg ezt a helyzetet.
Méltatlannak érzem, hogy a kérdéseidre magyarázkodjak (mely szerint én nem, vagy csak érdekből közeledtem volna hozzátok, mely szerint a fiatal lány iránti érdekek vezéreltek, mely szerint ilyenek a fiatalok), mert részemről igenis rokonszenvvel viseltettem minden útitárs iránt az elején, és a végén is egyetlen kivétel volt ez alól. Neki a szemébe is mondtam ezt, és vállaltam a véleményem akkor és most is. (Kérdésedre, hogy a három fiúért miért nem lobbiztunk, mégis válaszolok. Egyrészt nem egy napot, hanem mindössze 20 percet töltöttünk velük, ami alatt nem volt időnk őket megismerni, de azt megtudtuk, hogy ők pont ellenkező irányba mennek, és a MaPi felől tartanak visszafelé.)
Sőt, nem állítom, hogy hibátlanul jártunk volna el mi, a túravezető, vagy a leányzó. Igen, lehet, hogy mindannyian hibáztunk, de mindez - azt gondolom - nem elég indok arra, hogy egy honfitársunkat, akin segíteni tudtunk volna, a háta mögött kiutáljunk. Nem kell, hogy akár ő, Zsolt, vagy én szimpatikus legyek másnak, elfogadom azt is, hogy modortalan volt részéről nem bemutatkozni; ezzel együtt azonban az elzavarása a véleményem szerint ennél aránytalanul súlyosabb és megvetendőbb cselekedet. Hogy ebben kinek milyen szerepe volt, nem tudom, de engem mélységesen felháborított, hogy meg kellett szegnem a szavamat.
Engedd meg azt is, hogy megindokoljam, miért most írtam meg ezt a cikket, és nem az út során. Az érzésem egyrészt jelentősen halványult azóta, és hiszem, hogy még ha számodra így is bicskanyitogató az árnyalt stílus, korábban ennél jóval élesebb hangvitelű bejegyzést készítettem volna felháborodásomban, és nem kívántam sem más, sem a saját nyaralásom utolsó két hetét elrontani. Ezt nem is bántam meg, mert - bevezetéseddel ellentétben - én az utat az útitársakkal együtt nagyon élveztem, és nagyon sok szép emléket őrzök, ahogy ezt a blog is mutatja (amivel nem most jöttem elő, hanem január óta írtuk folyamatosan). Hozzávetőleg hatvan pozitív és csodás élmény mellett egyetlen csalódott hangvitelű cikk jelent meg, és igen, ez is része volt az útnak.
Végszóként elmondhatom, hogy sajnálom, hogy magadra vetted az írásom, mert én nem ápoltam veled szemben sem ellenszenvet, sem sérelmet. Ha részed is volt abban, hogy elvált tőlünk a hölgyemény, én veled erről korábban nem beszéltem, tehát legfeljebb Zsoltban lehet tüske. Azt gondolom viszont, hogy a blog, amit írtunk, nem a csapatról, hanem a mi élményeinkről szólt, és nemcsak a pozitív, hanem a negatív élmény is élmény. Írásomban próbáltam úgy fogalmazni, hogy ország-világ előtt egyetlen személy se legyen felismerhető, hogy egyetlen személyt se érhessen emiatt sérelem. Olvasóink táborát a közeli hozzátartozóink és barátaink alkotják, akik Benneteket nem ismernek. Azt kifejezetten sajnálom, hogy ezzel megkeserítettem az utad végét, mert ez végképp nem állt szándékomban, és igenis nagyra értékeltem minden esetben a segítségeteket, és a személyeteket.

Békés szándékkal és baráti üdvözlettel:
Koppány

Ui. Amennyiben úgy kívánod, a Te véleményedet is szívesen megjelentetem a blogon, akár a levelezésünk elhelyezésével, hogy ne érezd olyan egyoldalúnak a tájékoztatást. Ezt azonban csak a kérésedre teszem meg (névvel, vagy név nélkül, ahogy szeretnéd), anélkül természetesen nem.

---

Kedves Koppány
Nyugodtan felteheted a blogra a levelemet,mert úgy látom nem értetted meg mi verte ki a biztositékot
ne általánosítsunk, nem ilyenek a magyarok s szerintem nem ilyenek a fiatalok
egyébként szerintem mivel a többiek is részesei voltak az eseményeknek rájuk is vonatkozik,de tiszteletben tartom kérésed s csak neked írok
mellesleg a Gábor nekünk azt mondta hogy a kis hölgynek meg van a programja nélkülünk is
valóban a blogodban azt írsz amit gondolsz ,de az utolsó mondat nem jogos
több szót erre nem szeretnék vesztegetni s ezzel elrontani az emlékeket

üdv XY

---

Kedves XY!

Köszönöm a válaszod. Bízom benne, hogy nem vagyunk ilyenek, és komolyan remélem is, hogy neked van igazad.
Utólag is nagyon köszönöm minden segítségeteket, és további sok szép utat kívánok.

Üdvözlettel:
Koppány