Újra a vén kontinensen

Az éjjeli repülőzés után egy óra körül szálltunk le Madridban, és foglaltuk el a sétatávolságra lévő szállásunkat. Még délután metróval be is mentünk a városba enni jó kis bocadillo mixtot (con jamón y queso), valamint megnézni az Atocha vasúti pályaudvart, amely arról híres, hogy telepítettek a közepére egy dzsungelt. Így elnézve, ez a Nyugatiban is jól mutatna.

Az, hogy mik vannak a fák tövébe, a következő posztból kiderül

Ezután ismét nekivágtunk a lábaink megtornáztatásának, és a parkon keresztülsétálva elkészítettük a programzáró fotókat, amelyeket az előző cikkben láthattok. Innen aztán még sokáig vitt minket a lábunk, amíg el nem kapott minket az eső.

Az estét blogírással és az út során jól bevált - khm-khm - pöcsöléssel töltöttük. Na jó, én még be is checkoltam a másnapi járatokra, de esküszöm, más hasznos dolgot nem tettem. :) Zsolinak sikerült elaludnia időben, én reggel fél négyig virrasztottam, hogy vigyázzam az álmát.

Másnap tizenegy körül keltünk, összepakoltunk, kijelentkeztünk a szállodából, elmentünk ebédelni, megírtam a limai beszámolót, majd érzékeny búcsút vettünk egymástól, és elindultunk két irányba. Én gyalog a kettes terminál felé, Zsoli metróval a négyes terminálra, ahol egy régi jó ismerőssel össze is futott még.

Aznap este még mindketten hazaértünk, kisebb nagyobb tortúra közepette. Az Eupolisz túra utolsó szőlőszeme éjjel kettőkor látta meg öt hét után először pihe-puha ágyikóját.

Az utolsó két nap Limában

Miután visszaértünk Limába, az Eupoliszos csapat gyorsan olvadni kezdett. Elsőnek Tesó lépett le szinte azonnal, majd újabb négyes hagyta maga mögött a sok-sok élményt szerző ország fővárosát. Az éjszakát már csak öten töltöttük a szálláson.

A következő nap a vásárlások és az újabb búcsúzkodások jegyében zajlott, már csak négyen voltunk, amikor is ebéd után Zsolttal átköltöztünk Mirafloresbe, hogy ott töltsük el az utolsó déli féltekés éjszakánkat.  A már jól ismert táncos tér meglátogatásával kezdtük az estét, ahol ismét ránk kacsintott a szerencse, és egy újabb helyi lány, ezúttal Roxana. Mivel egy negyven perccel később találkoztunk Ingriddel, Luluval és barátaikkal (Susu ezúttal sajnos nem tudott velünk tartani), ezért igen rövid idő állt rendelkezésünkre megismerkedni, lévén, hogy Roxana elég félénk és nem akart csatlakozni hozzánk.

Ingridékkel elmentünk meccset nézni, hiszen időzíteni tudni kell, és utolsó esténkre leszerveztük a Peru-Chile világbajnoki selejtezőt - hova máshova, mint - Limába. Óriási érdeklődés övezte a meccset, az utcák csordultig tele voltak szurkoló emberekkel, akik az éttermek kivetítőit bámulták. Nagy nehezen találtunk egy klubban állóhelyet, és innen követtük figyelemmel az eseményeket. A hangulat a tetőfokára hágott, amikor a második félidőben óriási helyzetek után (mindkét oldalon), az egyébként érdekfeszítő és lendületes meccs hajrájában Peru végre betalált. Üvöltözés, Arriba Peru, Peru-Peruuuuuuuu, stb! Kifejezetten hálás vagyok a sorsnak, hogy ezt az estét itt, és nem Chilében töltöttük el. :)

A meccs után még két másik szórakozóhelyet is meglátogattunk, és az egyiken végül hajnalba nyúlóan táncoltunk. (Vigyázat! Telefonnal készült képek következnek.)

Másnap reggel összepakoltunk, leadtuk a csomagmegőrzőbe a cuccokat és sétáltunk még egy utolsót a tengerparton. Ebédre csatlakozott hozzánk Roxana, aki végül a reptérre is kikísért minket. Ennyi idő elég volt nekem arra, hogy megismertessem vele Johnny Cash életművét, Zsolti pedig megtanítsa neki élete első spanyol mondatát, miszerint:

El elefante blanco no es mío

Könnyes búcsút vettünk Limától, felszálltunk a gépre, amely 25 perces késéssel indult, nem törődve azzal, hogy nekünk és a csomagjainknak is mindössze 55 percünk van arra Bogotában, hogy elérjük a madridi csatlakozást. FYKI. We made it!

Cuzco and around

After waking up at 4am we flew to Cuzco with this amazing view of the Andes:

Cuzco is a beautiful little town with a population of 300,000 and sits at an altitude of 3300m above sea level. Even the slightest 'workout' or few steps made us catching our breath, however the altitude sickness didn't kick in as we anticipated before, luckily.

The first day we made a few hours trip around the city, visiting inka ruins such as Sacsayhuaman. From there we could see the following amazing landscape:

Medellín utolsó napjai képekben (thx to Zoli)

ui. Zsoli már dolgozik a Bogotáról szóló cikken.

¡Adiós Medellín!

Kedden laza napot tartottunk, aludtunk, váltottunk pénzt, vásároltunk, ebédeltünk, majd átmentünk Zolihoz lazítani a medence szélére. Amíg mi a lábunkat lógattuk, fotós barátunk megkereste a napi betevőjét, a lakás körbefotózásával. Ugyanis a főbérlőjének több ilyen kiadó lakása van, és ehhez Zoli készítette a képeket. Este aztán a Parque Sabaneta környékén sétáltunk, vacsoráztunk, és találkoztunk egy amerikai mókussal, aki jenki milliomosok számára tervez utazásokat ide. Majd belecsaptunk az éjszakába, hogy Zoli szülinapjának előestéjén kirúgjunk a hámból. Ennek eredményét már az előző posztban láthattátok, az eredménye az lett, hogy jó Prepszent úr előbb Zsoli, majd az én ágyamban, végül a földön aludt. :)

Az utolsó két napról nekem nincsenek képeim, ha Zolitól megkapom az általa készítetteket, akkor majd pótlom a képes beszámolót is. Utolsó napunk egyben Zoli születésnapja is volt, így Zsolival azt találtuk ki, hogy elvisszük őt Siklóernyőzni a város fölé. Mi 30-30 percet, ő a különleges alkalomra való tekintettek 35 percet töltött a levegőben. Mindannyian nagyon élveztük, amit az alábbi videóval tudunk igazolni. Együtt ebédeltünk, játszottunk egy kicsit a szülinapos új Wii-jén, majd este elmentünk vacsorázni az újszülött helyi és amerikai barátaival. Erről is lesznek később képek.

Addig is egy kis látnivaló! Ezután senki nem mondja, hogy nem ismeri alaposan Medellín térképét!

Zolitól már elbúcsúztunk, néhány óra múlva indulunk Bogotába.