2013. március 19., kedd

Arequipa, qué rico

Szóval ott hagytam abba, hogy Chiléből elindultunk vissza Peruba. Reggel, két taxival. 10 turista + 2 sofőr. Nem mikrobusz. :)
A szállásról nyolckor indultunk, két és fél órával később nyolc harminckor pedig már a határ túloldalán, Peruban, Tacna városában vártunk a jól megérdemelt ötórás buszútra. Ja, igen, ha megnézitek a térképen jól látható, hogy Peru mennyivel nyugatabbra van, mint Chile (semennyivel - a szerk.), így nem csoda hát, hogy két órával korábban van még ott. Sőt, az időzónák szerint még Bolívia is nyugatabbra van egy órával Chilénél. Gyk. Chile keleti határán fekszik Bolívia. Európai szemmel lehet, hogy érdekes, de az európai lelkületünket jobb mihamarabb otthon hagyni, ha nem akarunk örökké idegeskedni, nem akarjuk magunkat elüttetni, vagy éppen csak egy jót szeretnénk enni valami helyi étkezdében. Ha ezt el tudjuk érni, boldogabbak lehetünk, mint valaha!
No, a kis kitérő után azonban ugorjunk csak vissza, hogyan is telt el a következő három nap. Szóval, miután megérkeztünk Arequipába, a gyors ebédet egy rövid séta és bevásárlás követte, majd mindenki a másnapi program szervezésére indult. A csoport nagyobb része a Colca-kanyonhoz ment kondorlesre, míg a fiatal huligánok (Zsoli, Gábor és jómagam) a downhillezésre szavaztunk. Körbekérdeztük az irodákat, milyen lehetőségek vannak (kerékpár, indulási időpont, magasság, hossz stb.), és végül befizettünk egy reggel kilenc órakor induló, 4-5 órás programra.
Este úti- és egykori padtársammal - szombat lévén - még a város éjszakai virágszálait is meg kívántuk csodálni, így újdonsült helyi kísérőnket, Ronaldot megkérdeztük a lehetőségekről. Ő szíves örömest csatlakozott hozzánk, így este tízkor belevágtunk a lepkészésbe. Első ízben egy strip-clubban sikerült kikötnünk, amely a hangulat megalapozásához megfelelő helynek bizonyult, azonban a gazdaságossági szempontjainkat nem elégítette ki, így egy brazil és helyi lányokkal történő rövid táncolást követően átreppentünk egy disconak, vagy music clubnak csúfolható helyre. Roland ide még eljött velünk, de mivel neki a másnapi túrája hajnal 4-kor indult, egy körül magunkra hagyott minket, mi pedig spanyol tudásunk fitogtatva ismerkedtünk a helyi, felettébb barátságos kishölgyekkel. Fél négy körül már kicsit nyúzottan, de a másnap reggeli tekerés bűvöletében estünk be a szállásunkra.

Reggel a terepjáró (és vele a bringák) a szállásra jött értünk, amivel a Chachani hegy 4800 méter magas oldalába vittek minket fel. Itt beöltöztünk, majd nekivágtunk a lejtőknek, hogy mihamarább lejussunk a 2500 méter magasan fekvő városba.


Csapassuk!

Critical mass!

Zsolti papa beadja a trükköt

Na, ki ér le előbb???

Részlet az út legjobban járható részéről:

Az aktív kikapcsolódás után mosattunk, ettünk, és megírtunk egy-két blogposztot. Este mindenki olyan fáradt volt, hogy a vasárnapi bulira már nem akadt támogatóm.
Zsoli lába a bringázás során történt apró baleset hatására másnap szivárványszínekbe öltözött, a város fotózása tehát rám hárult, hogy pár képen be tudjam mutatni a sétálóutcát, a főteret, illetve megpróbáljam visszaadni az utcák forgatagának hangulatát. Így sikerült:








A város főtere


A főtér és a katedrális






Este aztán újabb utazás várt ránk, kilenckor éjszakai busszal indultunk Nascaba, hogy ott repülőre szállva csodálhassuk majd meg a kétezer évesnek tartott vonalakat. De erről majd Zsoli számol be részletesen.

1 megjegyzés:

  1. Atom jók a fotók! Meg ez a bringás téma is nagy móka lehetett, irigykedem! :)

    VálaszTörlés