2013. február 28., csütörtök

¡Adiós Medellín!

Kedden laza napot tartottunk, aludtunk, váltottunk pénzt, vásároltunk, ebédeltünk, majd átmentünk Zolihoz lazítani a medence szélére. Amíg mi a lábunkat lógattuk, fotós barátunk megkereste a napi betevőjét, a lakás körbefotózásával. Ugyanis a főbérlőjének több ilyen kiadó lakása van, és ehhez Zoli készítette a képeket. Este aztán a Parque Sabaneta környékén sétáltunk, vacsoráztunk, és találkoztunk egy amerikai mókussal, aki jenki milliomosok számára tervez utazásokat ide. Majd belecsaptunk az éjszakába, hogy Zoli szülinapjának előestéjén kirúgjunk a hámból. Ennek eredményét már az előző posztban láthattátok, az eredménye az lett, hogy jó Prepszent úr előbb Zsoli, majd az én ágyamban, végül a földön aludt. :)
Az utolsó két napról nekem nincsenek képeim, ha Zolitól megkapom az általa készítetteket, akkor majd pótlom a képes beszámolót is. Utolsó napunk egyben Zoli születésnapja is volt, így Zsolival azt találtuk ki, hogy elvisszük őt Siklóernyőzni a város fölé. Mi 30-30 percet, ő a különleges alkalomra való tekintettek 35 percet töltött a levegőben. Mindannyian nagyon élveztük, amit az alábbi videóval tudunk igazolni. Együtt ebédeltünk, játszottunk egy kicsit a szülinapos új Wii-jén, majd este elmentünk vacsorázni az újszülött helyi és amerikai barátaival. Erről is lesznek később képek.
Addig is egy kis látnivaló! Ezután senki nem mondja, hogy nem ismeri alaposan Medellín térképét!


Zolitól már elbúcsúztunk, néhány óra múlva indulunk Bogotába.

2013. február 26., kedd

Hiánypótlás

Már nagyon hiányzott a gyűjteményből :)


Piedra El Peñol, Guatapé

Ma egy egész napos buszos kirándulásra mentünk, hogy a vidéki élet ízibe is belekóstoljunk. 740 lépcsőt kellett megmásznunk, megtudtuk, hogy már Délután-Amerikában vagyunk, rákvörösre égtünk mind, de nem bántuk meg.
Jut eszembe, ha valakinek valamit ígértem, hogy fotózok, hozok, viszek, csinálok, fúrok, faragok, megnézek, megírok, elhozok, átadok, üzenek, teketóriázom, azt most álljon elő a farbával, amíg nem késő, mert a sok élmény befogadásához formáznom kellett a memóriám! :)

Botinak sok szeretettel

 ásító bácsi és Sanyi

magyar rendszámú autó

2013. február 24., vasárnap

Bello és a Retyezát

Tegnap este ismét kirúgtunk a hámból, ezúttal csak Zsolival. A Babylon nevű helyen betyárkodtunk két helyi társasággal is összehaverkodva és nagy duzzogva vállalva az amorózó szerepeket. Saját korlátaink ledöntésével, már-már meghazudtolva gyakran ismételt nyelvismeretünk hiányáról szóló tájékoztatásunkat társalogtunk újlatin barátinkkal. Sem idegen nyelv, sem idegen zene vagy tánc nem jelentett akadályt, olyannyira, hogy a végén alig akartak hazaengedni minket. Márpedig ami késett, az nem múlt. Fél négy körül kidőltünk.
Reggel nálunk találkoztunk, és rövid kummancskodás után ismét északnak, ezúttal Bello nevű városkának vettük az irányt és a menetjegyet.



Gondoltam, sok hasznos és izgalmas, érdekfeszítő és lebilincselő dologról írok még, de inkább alszom. Ha valakinek kérdése van, akkor majd kinyitja a laptopját! :P Na, jóccakát! 
(Alább vegyesen láthatjátok mindhármunk képeit.)
























Aki tudja, hogy a végén mit énekelt rólam a freestyler bácsi, ne habozzon megosztani velem!



De hogy jön ide a Retyezát?

Zoli képei

A jelenleg Kolumbiában tartózkodó fotósok legjobbját felbéreltük egy hétre (Prepszi Zoli). A bérezése minden esetben egyedi megegyezés alapján történik, így arról - lévén üzleti titok - nem írhatok, de az üzlet része volt, hogy a képeit a blogon közkinccsé tehetjük. Hát, íme egy pár.












Metrocable

Szóval, így fest:

2013. február 23., szombat

The poor and the rich of Medellín

After the party last night we've still managed to make the most out of the day today. Popping over to Zoli's place at noon we've seen how the lucky ones live in Medellín, but in order to discover the other side we had to hop on the Metro and the cable cars. 

 View from our hotel looking at the amazing mountains surrounding the city

 Zoli's apartment is awesome, just look at the view.. and the pool! We'll definitely pop over to cool down in this sweaty 28 degrees... A few more shots from the balcony:



 One of the many plazas in the El Poblado and business districts

The elevated Metro line is great for sightseeing 

Entering the less-so-lucky areas of Medellín.. 

I guess the target audience for this advert is not the locals

Admiring the amazing scenery


Some nice company in the cable car gondola


Getting off the cable car to soak up the local atmosphere was a brilliant idea, what a mix of colours, vibrant community, music and the smell of eateries everywhere! This is the South America we came for..





Sunset over Medellín 



The cable car station