Összefoglaló értékelés

Korábbi utazási blogjaim során már megszokhattátok, hogy az út lezárultával írok mindig összefoglaló posztot, amelyben az egyes desztinációkat próbálom valamilyen módon összehasonlítani, értékelni.

A szempontok most is a következők voltak:

• civilizáltság
• kultúra
• időjárás
• árszint
• természet
• emberek
• pihenési- és szórakozási lehetőségek

A pontozás az iskolában megszokott 1-5 osztályzat alapján történt, ahol az ötös a legjobb, legmagasabb szintet, az egyes a leggyengébbet jelenti. Sok esetben igen szigorú voltam, hogy ténylegesen összehasonlíthatóak legyenek a helyszínek (szívem szerint sokkal jobb osztályzatokat adtam volna az élmények miatt). Íme!

Kolumbia

• civilizáltság: 3,5
• kultúra: 4
• időjárás: 5
• árszint: 3
• természet: 5
• emberek: 4,5
• pihenési- és szórakozási lehetőségek: 5

Az összehasonlítás során nem szabad elfelejteni, hogy Kolumbiába egyrészt teljesen saját szervezésben utaztunk, merőben más céllal, mint a többi országba. Másrészt kevés (mindössze két) várost és környékét látogattuk meg, és elsősorban szórakozni, ismerkedni és kikapcsolódni mentünk, nem nézelődni. Persze utóbbinak is hódoltunk kicsit, de jelentősebb kevesebb látogatnivalónk volt itt.
Elmondhatom, hogy az emberek - mint majdnem minden latin-amerikai országban - végtelenül közvetlenek, az esetek túlnyomó részében segítőkészek, kedvesek és barátságosak. Sokkal kedvesebben szólnak egymáshoz, nincsen az emberek között gát, és nem tapasztaltuk jelét agressziónak, vagy rosszindulatnak. Itt persze megint különbséget kell tennünk a nyolcmilliós Bogotá és a kétmilliós Medellin között, hiszen előbbiben átlagosan nagyobb a szegénység, több az ember, és rosszabb a közbiztonság. Ennek tudható be a zsebelési kísérlet és az éjszakában látott taxis üldözés is. Az egész féltekén tapasztalható, hogy a társadalmi olló sokkal szélesebb, mint nálunk, az igazán szegények nyomornegyedekben élnek, a gazdagok pedig saját őrökkel védett villákban laknak, no, ez Kolumbiában még inkább érezhető. Ezzel együtt a vidámság, jókedv, és az élet minden csírája vonzza az idelátogatót.

Peru

• civilizáltság: 3
• kultúra: 5
• időjárás: 4
• árszint: 4
• természet: 5
• emberek: 5
• pihenési- és szórakozási lehetőségek: 4

Peruban töltöttük a legtöbb időt, összesen több mint két hetet. Ez nem véletlen, hiszen itt nagyon sok a látnivaló, mind az inka, mind a preinka idők romjai és kulturális örökségei. A Machu Picchut és a a Nasca-vonalakat mindenki ismeri, de nem szabad a Cuzco-közeli romok, a Titicaca-tó, Arequipa, a sivatag és oázisai, valamint a tengerpart állatvilága mellett sem elmenni szó nélkül. Látványos hegyek, zöld völgyek, robogó patakok és folyók, száraz homoksivatagok, nyüzsgő, színnel-szaggal, élettel teli nagyvárosok, és barátságos emberek, közvetlen leányzók hazája ez.
Olcsón szállhatunk meg, és olcsón ehetünk, megkóstolhatunk olyan ínyencségeket, mint az alpaka, a láma, vagy a tengerimalac, ihatunk Inca Kolát, piscot, vagy lámatejet, és persze a kihagyhatatlan coca-teát. Legálisan rághatunk cocalevelet, csak arra kell ügyelni, hogy ne maradjon nálunk egy véletlenül, amikor elhagyjuk az országot. Én imádtam ezt az országot is. Imádtam a tájakat, a sapkákat, az állatokat, a kulturális örökségek ápolását és legfőképp az embereket. Viva Peru!

Bolívia

• civilizáltság: 2,5
• kultúra: 3
• időjárás: 4
• árszint: 5
• természet: 5 (ebben sajnos nem igazán volt részem, de első kézből származó képek alapján)
• emberek: 3
• pihenési- és szórakozási lehetőségek: 2

Bolíviában mindössze három napot töltöttünk, így átfogó képet nem tudok és nem is merek alkotni róla. Ez idő alatt a Titicaca-tavat (a Nap-szigetet), és a fővárost látogattuk meg. Szerettük volna Zsolttal felfedezni a halálutat is kerékpárral, de erre sajnos nem volt elég időnk. A természetről így vajmi kevés képet alkothatok, de egy barátom, aki ugyanakkor járt arra, amerre mi, igen meggyőző és lenyűgöző képeket rakott fel a halálútról, a dzsungelről, sivatagról és más lélegzetelállító tájakról. Utólag nagyon sajnálom, hogy nekem azokban az élményekben nem volt részem. A vendégszeretetükről annyi jót nem tudok zengeni, mint a peruiakéról, mert kevésbé vannak oda a turistákért, amiről egy nemrég megjelent cikk is beszámol. De a vidéki településeken kevésbé érezni a különbséget, ez főleg a városban ütközik ki. Volt olyan szakasz, ahol a vezető azt kérte, hogy ne is fotózzunk a zárt buszból, mert jó esély van arra, hogy kővel megdobálják. Itt sokkal kevésbé voltunk bátrak az éjszakai élet feltérképezésében is, ezért Bolíviában sajnos, nem sikerült barátokra szert tennünk. Ezt majd igyekszünk pótolni. :)

Chile

• civilizáltság: 4
• kultúra: nincs rálátásom
• időjárás: 5
• árszint: 3
• természet: nincs rálátásom
• emberek: 4,5
• pihenési- és szórakozási lehetőségek: nincs rálátásom

Hát, ha valamiről még kevesebbet tudok mesélni, mint Bolíviáról, akkor az Chile. Mindössze egyetlen (a legészakibb, volt perui) várost láttuk, összesen két napig. Biztos vagyok benne, hogy a több mint 4200 km hosszú, a legdélebbre is lenyúló ország jellemzésére ez az apró benyomás csak csepp a tengerben. Hihetetlen változatos időjárása, természetföldrajza, társadalma messzemenően színesebb annál, mint amire nekem rálátásom van. Épp ezért egyetlen olyan dolog van, amit összehasonlításképp kiemelnék a többi országhoz képest. A közlekedési kultúrája olyan, mint Ausztriáé. Összességében elmondható, hogy Bolíviából Chilébe való átlépésünk olyasmi volt, mintha az osztrák határon mentünk volna át, sokkal rendezettebb, biztonságosabb, fejlettebb területre érkeztünk. És ezzel együtt a színek és a nyüzsgés nem tűnt el az utcáról, de egy kicsit az USA-ban érezhettük magunkat. Ahogy csökkent a magasság, úgy nőttek azonban az árak, és lettek ismét barátságosak az emberek. Ez a kis ízelítő elég volt arra, hogy tudjam, ebből kérek még!

Koppány ajánlja:

1. Peru

2. Kolumbia

3. Chile

4. Bolívia

És most nézzük az út legjeit!

legjobb élmény: a helyi emberek, a mindig vidám hangulat, a bulik

legjobb nap: Machu Picchu (a végén a meleg vizű fürdővel)

legjobb helyszínek: Machu Picchu, Arequipa, Isla del Sol, Medellin, Cuzco

legszebb táj: Machu Picchu, Piedra El Peñol, a Ballestas Islands állatai, Ollantaytambo

legjobb spontán program: downhillezés a Chachaniról, paplanernyőzés Medellin felett

Kis magyar valóság a nagyvilágban

A következő történet valós eseményeken alapul.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy maréknyi összeverbuválódott turulmadár, kik világot szerettek volna látni. El is határozták, hogy elrepülnek meglátogatni kondor barátaikat Dél-Amerikába, az inkák földjére. Útközben egymást egyre jobban kezdték megismerni, elfogadni, összerázódni és megbarátkozni. Négy-öt napja rótták már útjukat hegyek s völgyek közt, mikor nagy véletlen folytán a végzet láthatatlan és kifürkészhetetlen szálai a kondorok helyett egy újabb turulmadárkával terelték őket egy irányba. Az új jövevény egy fiatal tojó volt, akit hazájától egyébként is messze sodort a sors, és a kondorföld felfedezésének magányosan vágott neki.

A madárraj pár hímtagja barátsággal, érdeklődéssel fogadta a kósza röptű tollast, és segítségére igyekezett az átmeneti fészek keresésében, míg mások érdektelenül, vagy kisebb érdeklődéssel fogadták fajtársukat. A kis tojó barátságos, közvetlen és kedves volt, úgy tűnt, örül annak, hogy hazájából érkező madarakra lelt, és örömmel fogadta azok segítségét is. Az estét a rajjal, a következő napot pedig annak vezérhímével töltötte, és úgy tűnt, gyorsan megtalálták a közös hangot. Kiderült, hogy a maréknyi magyar madárka és a magányos kósza tervezett röpte egy nap eltéréssel ugyan, de egybeesett, így a lehetőséget felfedezve a banda két gyorsan barátkozó, közvetlen, érdeklődő és segítőkész tagja felvetette az ötletet, hogy három napra fogadják be a csapatba. Úgy vélték korrektnek, ha a kompánia valamennyi tagjának a véleményét erről egyesével és személyesen kikérik. Az elöl repülő felvezető vezetőt csak azt követően tájékoztatták, és kérték hozzájárulását, miután egyetlen egyed sem emelt kifogást a rövid csatlakozás ellen. Ezt követően még az otthoni repülésirányítók hallgatólagos beleegyezésére is szükség volt, hogy az eredeti terv tarthatóságát és a csapat tagjainak érdekeit sérelem ne érje. A jó hírt ezután már galambpostával csicseregték el az időközben a csapattól eltávolodó ifjú turulinának.

A galambok gyorsan vitték a hírt, és így az egyedül utazgató csibe estére bevárta a délre tartó vándorokat, és örömmel csatlakozott hozzájuk. Az ifjú kakasok örültek, mert az életrevaló, vidám, korukbeli madárkával jókat csiripeltek, és boldogok voltak, hogy talán segítségére is lehetnek.

Másnap azonban kiderült, külön utat szánt a sors nekik. Napközben még együtt repkedett a rajjal a pajkos, mindeközben azonban már a raj egy páratlan tojója áskálódni kezdett csendben ellene. A rivális megjelenését nehezen viselő egyed szította, fúrta az életvidám madárkát, nehezen, de inkább nem tudta elfogadni a tényt, hogy a raj hímjei mással múlatják az időt. Irigység, féltékenység és rosszindulat által vezérelve keltette rossz hírét, és zárkózott el megismerése elől. Csőrét trágár és éles dallamok is elhagyták, úgy énekelte el bánatát a többieknek. Estére az elsőröptű hímet megkereste, és hosszas, mondvacsinált panaszáradattal halmozta el. Mivel a vezérhímnek a madárraj útját kellett szem előtt tartania, nagy dilemmába került. Egyrészt biztosította a kezdeményezőket és az új szárnyast a csatlakozás lehetőségéről, másrészt figyelembe kellett vennie a szavát megszegő károgó tojó akaratát is. Összegyűlt hát az érintettekkel, akik egyöntetűen azt a döntést hozták, hogy a kellemetlenségek elkerülésének érdekében a kismadár nem tarthat tovább fajtársaival. Másnap, még a banda ébredése előtt szárnyaszegetten kirepült a fészekből, hogy új, barátságosabb útitársakra leljen.

A raj reggel megtörve, bánatosan, viszályok közt folytatta az útját. Az összhang többé akkor sem volt a régi, ha az utazás hátralévő része békében és a többi szárnyassal barátságban telt.

Sok tanulság van ebben a mesében, de a legfájdalmasabbnak azt tartom, hogy ismét bizonyosságot nyert, hogy magyar magyarnak mindenütt és mindenkor farkasa. Engem ez borzasztóan elszomorít.

Írásomra egy útitársamtól kaptam (eddig) választ. Úgy tartom korrektnek, ha az ő véleményét (és levelezésünket) is megjelentetem a hozzájárulásával.

---

Kedves Koppány !
Nagyon sajnálom , hogy a 3 hetes együttlétünkből, a szebbnél szebb tájakból  csak ez maradt Neked
többi honfitársam nevében kikérem magamnak az általánosítást
de lássuk csak mi is történt
elindult egy kis csapat különböző korú s nemű
viszonylag hamar ment az összeszokás bár volt a csapatban két fiatal (ilyenek a fiatalok?!)nkább egymással voltak elfoglalva ezzel nem is volt semmi baj míg fel nem tünt  az ifjú hölgy aki felkavarta az állóvizet
Tudod engem úgy neveltek s ezt várom el mástól is ha én érkezek valahova akkor köszönök bemutatkozom
lehet hogy ez a fiataloknál nem divat (ilyenek a fiatalok?!) ez valahogy elmaradt másnap a két fiatal"leereszkedett " hozzánk öregekhez hogy szavazzunk(ki nem állhatom ha valaki érdekből közeledik)(ilyenek a fiatalok?!)
Én a Zsoltnak aki engem kérdezett azt válaszoltam hogy engem nem zavar de nem etikus a csatlakozás
Mellesleg én nekem a nagy álmom a Machu volt amit ezzel a közjátékkal valamint azzal hogy Gábor egy napra elfelejtette a csoportját kicsit be mocskolodott
Sokkal korrektebb lett volna ha a a leanyzó (lobbisták helyett )odaáll s azt mondja hogy xy vagyok szeretnék veletek menni, irodával meg van beszélve ,
nagyon szomorú hogy miután a Gáborral megbeszéltük s mondtuk hogy nem érdemes erre szót vesztegetni akkor ennyi idő után Te előjössz ország világnak ezzel a bloggal(ilyenek a magyarok!) s csúnyán személyeskedsz(ilyenek  a fiatalok ?vagy a magyarok?)
Lehet hogy a korom miatt de nálunk nem divat a szennyest kiteregetni ,hanem megoldani családon belül,vagy jelen esetben csapaton belül
csak mellékesen kérdezni a három magyar fiuért akik szintén  egy utat jártak velünk miért nem lobbiztatok
vagy egy korombeli hölgy miatt is ekkora energiát fordítottatok volna az összetartozás jegyében
mellesleg mi mindenféle hátsó szándék nélkül osztottuk meg akár ételünket italunkat  gyógyszerünket (mert ilyenek a magyarok!!!!!!!!!!!)
sajnálom hogy ez nálatok nem igy csengett le,azt még jobban ez így kicsit megkeseríti az út végét

üdv XY

---

Kedves XY!

Az út során nagyon szívesen vettem volna, ha ezt megbeszéljük, nem is álltam ennek útjába. Ha még mindig azt gondolod, hogy ezt érdemes megbeszélni, állok elébe, de nem tartom alkalmasnak erre a listát, mert olyanok is kénytelenek olvasni, akik nem érintettek, vagy nem érdekeltek.
Sajnálom, ha személyeskedésnek vetted a cikkem, mert feltett szándékomban állt, hogy egyetlen személy se legyen azonosítható, ami abból is látszik, hogy egyrészt az egész blogon nem szerepel sem név, sem fénykép a résztvevőkről (csak Gábort említem meg név szerint, aki ehhez hozzá is járult). Éppen ezért egyetlen személy sem azonosítható be, de azért, hogy a cikk még inkább általános legyen, ne pedig konkrét, mesébe öntöttem a történetet. Mivel én erről Veled egyetlen ízben sem beszéltem, engem nem bántottál meg, nem is volt bennem tüske Veled/Veletek szemben. Azt gondolom, hogy nem is viselkedtem az eset után másképp Veletek, mint azelőtt. Éppen ezért a cikk említést sem tesz másról, csak egyetlen emberről, akivel én beszéltem, aki az én véleményem szerint tisztességtelenül járt el. Hogy mi miről beszéltünk, nem kívánom kiteregetni, de én a leírtak szerint éltem meg ezt a helyzetet.
Méltatlannak érzem, hogy a kérdéseidre magyarázkodjak (mely szerint én nem, vagy csak érdekből közeledtem volna hozzátok, mely szerint a fiatal lány iránti érdekek vezéreltek, mely szerint ilyenek a fiatalok), mert részemről igenis rokonszenvvel viseltettem minden útitárs iránt az elején, és a végén is egyetlen kivétel volt ez alól. Neki a szemébe is mondtam ezt, és vállaltam a véleményem akkor és most is. (Kérdésedre, hogy a három fiúért miért nem lobbiztunk, mégis válaszolok. Egyrészt nem egy napot, hanem mindössze 20 percet töltöttünk velük, ami alatt nem volt időnk őket megismerni, de azt megtudtuk, hogy ők pont ellenkező irányba mennek, és a MaPi felől tartanak visszafelé.)
Sőt, nem állítom, hogy hibátlanul jártunk volna el mi, a túravezető, vagy a leányzó. Igen, lehet, hogy mindannyian hibáztunk, de mindez - azt gondolom - nem elég indok arra, hogy egy honfitársunkat, akin segíteni tudtunk volna, a háta mögött kiutáljunk. Nem kell, hogy akár ő, Zsolt, vagy én szimpatikus legyek másnak, elfogadom azt is, hogy modortalan volt részéről nem bemutatkozni; ezzel együtt azonban az elzavarása a véleményem szerint ennél aránytalanul súlyosabb és megvetendőbb cselekedet. Hogy ebben kinek milyen szerepe volt, nem tudom, de engem mélységesen felháborított, hogy meg kellett szegnem a szavamat.
Engedd meg azt is, hogy megindokoljam, miért most írtam meg ezt a cikket, és nem az út során. Az érzésem egyrészt jelentősen halványult azóta, és hiszem, hogy még ha számodra így is bicskanyitogató az árnyalt stílus, korábban ennél jóval élesebb hangvitelű bejegyzést készítettem volna felháborodásomban, és nem kívántam sem más, sem a saját nyaralásom utolsó két hetét elrontani. Ezt nem is bántam meg, mert - bevezetéseddel ellentétben - én az utat az útitársakkal együtt nagyon élveztem, és nagyon sok szép emléket őrzök, ahogy ezt a blog is mutatja (amivel nem most jöttem elő, hanem január óta írtuk folyamatosan). Hozzávetőleg hatvan pozitív és csodás élmény mellett egyetlen csalódott hangvitelű cikk jelent meg, és igen, ez is része volt az útnak.
Végszóként elmondhatom, hogy sajnálom, hogy magadra vetted az írásom, mert én nem ápoltam veled szemben sem ellenszenvet, sem sérelmet. Ha részed is volt abban, hogy elvált tőlünk a hölgyemény, én veled erről korábban nem beszéltem, tehát legfeljebb Zsoltban lehet tüske. Azt gondolom viszont, hogy a blog, amit írtunk, nem a csapatról, hanem a mi élményeinkről szólt, és nemcsak a pozitív, hanem a negatív élmény is élmény. Írásomban próbáltam úgy fogalmazni, hogy ország-világ előtt egyetlen személy se legyen felismerhető, hogy egyetlen személyt se érhessen emiatt sérelem. Olvasóink táborát a közeli hozzátartozóink és barátaink alkotják, akik Benneteket nem ismernek. Azt kifejezetten sajnálom, hogy ezzel megkeserítettem az utad végét, mert ez végképp nem állt szándékomban, és igenis nagyra értékeltem minden esetben a segítségeteket, és a személyeteket.

Békés szándékkal és baráti üdvözlettel:
Koppány

Ui. Amennyiben úgy kívánod, a Te véleményedet is szívesen megjelentetem a blogon, akár a levelezésünk elhelyezésével, hogy ne érezd olyan egyoldalúnak a tájékoztatást. Ezt azonban csak a kérésedre teszem meg (névvel, vagy név nélkül, ahogy szeretnéd), anélkül természetesen nem.

---

Kedves Koppány
Nyugodtan felteheted a blogra a levelemet,mert úgy látom nem értetted meg mi verte ki a biztositékot
ne általánosítsunk, nem ilyenek a magyarok s szerintem nem ilyenek a fiatalok
egyébként szerintem mivel a többiek is részesei voltak az eseményeknek rájuk is vonatkozik,de tiszteletben tartom kérésed s csak neked írok
mellesleg a Gábor nekünk azt mondta hogy a kis hölgynek meg van a programja nélkülünk is
valóban a blogodban azt írsz amit gondolsz ,de az utolsó mondat nem jogos
több szót erre nem szeretnék vesztegetni s ezzel elrontani az emlékeket

üdv XY

---

Kedves XY!

Köszönöm a válaszod. Bízom benne, hogy nem vagyunk ilyenek, és komolyan remélem is, hogy neked van igazad.
Utólag is nagyon köszönöm minden segítségeteket, és további sok szép utat kívánok.

Üdvözlettel:
Koppány

Miklóskának sok-sok szeretettel

Miklóska, ide el kell menned, de sürgősen!

Atocha Pályaudvar, Madrid 

Nagyobb térképre váltás

Mi ki?
Tekik!

És te ki?
Miki! :)

Újra a vén kontinensen

Az éjjeli repülőzés után egy óra körül szálltunk le Madridban, és foglaltuk el a sétatávolságra lévő szállásunkat. Még délután metróval be is mentünk a városba enni jó kis bocadillo mixtot (con jamón y queso), valamint megnézni az Atocha vasúti pályaudvart, amely arról híres, hogy telepítettek a közepére egy dzsungelt. Így elnézve, ez a Nyugatiban is jól mutatna.

Az, hogy mik vannak a fák tövébe, a következő posztból kiderül

Ezután ismét nekivágtunk a lábaink megtornáztatásának, és a parkon keresztülsétálva elkészítettük a programzáró fotókat, amelyeket az előző cikkben láthattok. Innen aztán még sokáig vitt minket a lábunk, amíg el nem kapott minket az eső.

Az estét blogírással és az út során jól bevált - khm-khm - pöcsöléssel töltöttük. Na jó, én még be is checkoltam a másnapi járatokra, de esküszöm, más hasznos dolgot nem tettem. :) Zsolinak sikerült elaludnia időben, én reggel fél négyig virrasztottam, hogy vigyázzam az álmát.

Másnap tizenegy körül keltünk, összepakoltunk, kijelentkeztünk a szállodából, elmentünk ebédelni, megírtam a limai beszámolót, majd érzékeny búcsút vettünk egymástól, és elindultunk két irányba. Én gyalog a kettes terminál felé, Zsoli metróval a négyes terminálra, ahol egy régi jó ismerőssel össze is futott még.

Aznap este még mindketten hazaértünk, kisebb nagyobb tortúra közepette. Az Eupolisz túra utolsó szőlőszeme éjjel kettőkor látta meg öt hét után először pihe-puha ágyikóját.

Egy álom vége

Az utolsó két nap Limában

Miután visszaértünk Limába, az Eupoliszos csapat gyorsan olvadni kezdett. Elsőnek Tesó lépett le szinte azonnal, majd újabb négyes hagyta maga mögött a sok-sok élményt szerző ország fővárosát. Az éjszakát már csak öten töltöttük a szálláson.

A következő nap a vásárlások és az újabb búcsúzkodások jegyében zajlott, már csak négyen voltunk, amikor is ebéd után Zsolttal átköltöztünk Mirafloresbe, hogy ott töltsük el az utolsó déli féltekés éjszakánkat.  A már jól ismert táncos tér meglátogatásával kezdtük az estét, ahol ismét ránk kacsintott a szerencse, és egy újabb helyi lány, ezúttal Roxana. Mivel egy negyven perccel később találkoztunk Ingriddel, Luluval és barátaikkal (Susu ezúttal sajnos nem tudott velünk tartani), ezért igen rövid idő állt rendelkezésünkre megismerkedni, lévén, hogy Roxana elég félénk és nem akart csatlakozni hozzánk.

Ingridékkel elmentünk meccset nézni, hiszen időzíteni tudni kell, és utolsó esténkre leszerveztük a Peru-Chile világbajnoki selejtezőt - hova máshova, mint - Limába. Óriási érdeklődés övezte a meccset, az utcák csordultig tele voltak szurkoló emberekkel, akik az éttermek kivetítőit bámulták. Nagy nehezen találtunk egy klubban állóhelyet, és innen követtük figyelemmel az eseményeket. A hangulat a tetőfokára hágott, amikor a második félidőben óriási helyzetek után (mindkét oldalon), az egyébként érdekfeszítő és lendületes meccs hajrájában Peru végre betalált. Üvöltözés, Arriba Peru, Peru-Peruuuuuuuu, stb! Kifejezetten hálás vagyok a sorsnak, hogy ezt az estét itt, és nem Chilében töltöttük el. :)

A meccs után még két másik szórakozóhelyet is meglátogattunk, és az egyiken végül hajnalba nyúlóan táncoltunk. (Vigyázat! Telefonnal készült képek következnek.)

Másnap reggel összepakoltunk, leadtuk a csomagmegőrzőbe a cuccokat és sétáltunk még egy utolsót a tengerparton. Ebédre csatlakozott hozzánk Roxana, aki végül a reptérre is kikísért minket. Ennyi idő elég volt nekem arra, hogy megismertessem vele Johnny Cash életművét, Zsolti pedig megtanítsa neki élete első spanyol mondatát, miszerint:

El elefante blanco no es mío

Könnyes búcsút vettünk Limától, felszálltunk a gépre, amely 25 perces késéssel indult, nem törődve azzal, hogy nekünk és a csomagjainknak is mindössze 55 percünk van arra Bogotában, hogy elérjük a madridi csatlakozást. FYKI. We made it!

Ballestas Islands and the Paracas National Reserve

We left early in the morning - again - and headed towards Paracas and then by boat to the "Mini-Galapagos" Ballestas Islands. It's famous for it's unbelievable number of habitants, namely Humboldt penguins, seals, albatrosses and many other sea and flying creatures. Let the pictures speak (sorry, there are many of them, but otherwise a baby seal would have died):

The small beach was filled with seals and their babies, making a lot of noise!

After the two-hour long boat ride we jumped on a bus again and went to see the Paracas National Reserve, a desert, where it never rains either, apparently. 

 Even vultures like to read about themselves

 Walking on this beach we collected some heart-shaped stones, some shells and seal teeth (oh yes)

 Playa Roja

 Some crazy French people were there too..

Huacachina oasis

Nearly a month of travelling took its toll on us, especially after riding the night bus to Nasca and the downhill in Arequipa, so arriving to this paradise in the middle of the Peruvian desert was just brilliant timing. 

Huacachina is built around a natural lake and surrounded by sand dunes. Popular for dune buggying and sandboarding. Temperature topped 35 degrees during the day and didn't fall below 20 at night. Perfect for relaxing and having some fun on the dunes. 

 A pool and a sand dune in the backyard

 The oasis looks like if it was drawn by a child or came straight from a fairy tale, a perfect combination of an oval shaped small natural lake, palm trees, and surrounding sand dunes

 This street has a dead end. A massive sand dune.